Kultúrák Közötti Kommunikáció a Kárpát-medencében program fennállásának 22 évében a résztvevő iskolák diákjai Erdélybe, Sepsiszentgyörgyre utaztak, ahol a Székely Mikó Líceum vendégszeretetét élvezve egyhetes rendezvénysorozaton vettek részt. Iskolánkat Tóth Viktória, Köböl Barnabás, Köböl Tamás, Molnár Szebasztián képviselték Molnár László kíséretében.
Az izgalmas egyhetes programsorozatról Tóth Viktória visszaemlékezését olvashatjátok.
Rókák vártak Erdélyben
Sokan mondják, hogy Székelyföld a második Magyarország. Nos, ez nem véletlen, mi is így jártunk, mikor megálltunk egy benzinkúton a határtól már elég messze, és magyarul szolgáltak ki. Sepsiszentgyörgy is hasonló volt. A szervező a 12 órás út után a Székely Mikó kollégiumba invitált minket, ahol megismerkedtünk a többi táborozóval is. KKKK. Nem csúszott meg a kezem, ezt a közösséget tényleg így hívják. A KKKK miatt kötöttünk ki Erdélyben, más táborozókkal együtt, akik Miskolcról, Budaörsről, Kárpátaljáról, Hajdúnánásról, Szabadkáról és persze Sepsiszentgyörgyről jöttek. A program elérte fő célját, mivel már a második napon mindenki mindenkinek mesélt a saját nyelvéről, szokásaikról és persze az iskolarendszer is szóba került. Erdélyben az osztályozás 10-ig számozódik, és suli előtt kötelező 1 év felkészítő, ez nálunk a 0. osztálynak felel meg, de egy hét alatt sok mást is megtudtunk.
Ami kissé furcsa volt, hogy Sugásfürdőn a szállásunkon egy róka köszöntött minket, szó szerint megszólalt, majd tovább ment. Később megtudtuk, hogy ideszokott egy róka család, egyáltalán nem bántottak, az egyiket Jónásnak hívják. Ráadásul másnap egy mosómacit találtam, ahogy a kukát kutatta át. Barna macival nem futottunk össze, de ez is elég sok volt. A programot egy szokásos angyalka - bárányka játékkal kezdtük, melynél kihúzzuk valakinek a nevét és egész héten írni kell neki titkos leveleket, végül utolsó napon a levélíró felismerésére és kis meglepetésre is sor kerül.
Sosem lustálkodtunk, hiszen szentmisével indult a reggel, őszi vásárral, sok előadással folytatódott, majd kalandparkkal és mini golffal zárult. A többi nap is fárasztóan érdekes volt. Kézdivásárhelyen a 9 mesterség kiállítását egy kis sikátorszerű utcácskában nézhettük meg, ahol az emeleten számomra ijesztő játékbabák is voltak, amiket az erdélyi népviseletek szerint öltöztettek fel. Csernáton, a Hazsmann Pál múzeumban láttuk meg a nagybetűs Székelykaput, ahol mindenki lőtt egy képet, ha nem kettőt. Emellett a régi traktorok is tetszettek. A sokszáz templom közül Gelencét kiemelem, mert a legrégebbi és a legértékesebb freskói vannak Szent Lászlóról és Jézus életéről. A másik a Fekete templom Brassóban, ami a legnagyobb talán egész Romániában, és a legtöbb orgonával rendelkezik, ami mellesleg még szép is. Mi meg sem mertünk mukkanni, mert a suttogást is tisztán lehetett hallani, de a látvány mindent vitt.
Szórakozásra este került sor Sugásfürdőn a szállásunkon, ahol beszélgetéssel és kártyázással töltöttük az időt. Napközben viszont moziba, színházba, még kisvonatozni is elmentünk, ahol bemutatták a várost. Egy román órát is beiktattak a tervbe, hogy legalább köszönni tudjunk. Bunã ziua! Az utolsó napon egy 20 km-es túrára is sor került Tisica völgyében, ahol két csaholó potyautasunk is akadt, akik a medvéktől védelmeztek az út során. Az est fénypontja az angyalka - bárányka játék ajándékozása volt. Itt annyit vigyorogtunk, hogy már fájt az ajkunk, de ezután jött a szomorú búcsú. Egy utolsó alkalommal még kimehettünk a Sepsiszentgyörgyi parkba, hogy együtt lehessünk, majd másnap mindenki készült a hosszú útra hazafelé. Nehéz szívvel, de élményekkel gazdagon értünk haza azzal a tudattal, hogy a folytatás nem marad el. Nyáron Szlovéniába újra visszatérünk.
La revedere!